2019. január 12., szombat

Animék, amelyek megérintettek #1

Az év első bejegyzésében olyan animékről olvashattok, amik megérintettek. Nagy részükön elmorzsoltam néhány könnycseppet is. Igaz, hogy vannak hírhedten szomorú animék, amik azért nem kerültek fel a listára, mert egyszerűen nem néztem meg őket. Van, ami egyszerűen csak nem tudott meghatni és van, amit nem bírtam végig nézni. Természetesen ez a lista is teljesen szubjektív lesz. 
Ismét csak ABC sorrendben fogok haladni és 1-5-ig terjedő skálán fogom pontozni azt, hogy mennyire volt könnyfakasztó számomra az adott mű.

Anohana
A látszólag könnyeden induló anime mögött egy szörnyű baleset bujkál. Menmát ugyanis csak legjobb barátja, Jintan látja, mivel a kislány meghalt. A lány szelleme egy nyári napon bukkan fel és egy ígéret miatt tér vissza. A baleset előtt a baráti társaság nagyon jól elvolt, szinte minden szabad percüket együtt töltötték. Azonban azóta a szörnyű nap óta mindenki élete megváltozott, a barátok eltávolodtak egymástól. De Menma kívánásága csak akkor teljesülhet, ha mind a hatan újra együtt lesznek. Hogy mi ez a kívánság? Az animéből megtudhatjátok.
Az Anohana jött, felkeltette a kíváncsiságomat, könnyeden indult és a végén kifacsarta a szívemet.
Szomorúsági fok: 4,5



Boku dake ga Inai Machi
Egy 29 éves mangaka különös képességeinek köszönhetően képes visszamenni az időbe és "újjáéledni". Egyik nap az édesanyját leszúrva találja a házukban és ő lesz a gyilkosság fő gyanúsítottja. Ekkor éled újjá és egészen az általános iskoláig utazik vissza az időben. Ekkor tájt tűnik el egyik osztálytársa is, és rájön, hogy először ezt a rejtélyt kell megoldania.
Nagyon érdekes, izgalmas és szomorkás anime. Ezen igaz, hogy nem sírtam, de a sötét, nyomasztó és melankolikus hangulata miatt úgy éreztem, hogy itt a helye.
Szomorúsági fok: 3,5


Chrno Crusade
Ez az az anime, amit hiába nézek meg százszor, a végén mindig zokogok. Olvastam a mangáját is és igaz, hogy teljesen más lett a végkifejlet, de mégis nagyon szomorú. Rosette a 16 éves apáca és Chrno a szarv nélküli démon történetét meséli el. Egy sötét napon aztán szövetségre lépnek, hogy a démon használhassa az erejét, amire szarvai elvesztése óta képtelen. Az erőt egy órából nyeri, ami Rosette hátra lévő életét használja fel és konvertálja erővé. Már maga az alaptörténet is szomorú, a karakterek múltja, céljai mind-mind valami tragédiát rejtenek. A mű igazán szívet tépő és tényleg sokat sírtam az animén és a mangán is.
Szomorúsági fok: 5

D.Gray-man
Az anime Allen Walker történetét meséli el,aki egy ördögűző. Ebben a világban rengeteg a démon, akiket csak az "ártatlanságnak" nevezett fegyverrel képesek elpusztítani. Allen múltja is igen szomorú és a démonokkal vívott csaták is egyre keményebbek lesznek. Sok jó ember odaveszik az emberiség védelme  érdekében. Az anime nagyon komor hangulatú és a főszereplők szomorú múltját is megismerhetjük benne. Ezen is sokat bőgtem annak idején. Sajnos az anime nem teljesen fedi le a mangát, mivel a legérdekesebb résznél hagyták abba, és csak évek múlva kapott egy elég rövid és összecsapott lezárást, míg ezzel szemben a manga egy kis kihagyás után a mai napig fut. Szóval a hangulat miatt érdemes végig nézni az animét, de kiegészítésnek a mangát ajánlom. Már csak azért is, mert sokkal nagyobbat üt érzelmileg.
Szomorúsági fok: 5

Gokukoku no Brynhildr
Főhősünk egy elég visszahúzódó fiú, aki kiskorában elveszítette a legjobb barátját egy szörnyű tragédiában. Egy napon új lány érkezik az osztályba, aki a halott Kuroneko kiköpött hasonmása. A rejtélyes lányt Kurohának hívják és végül a sors úgy hozza, hogy hőseink összebarátkoznak és segítik egymást mindenben. Kuroha ugyanis mágikus erők birtokában van, de ez nem egy adottság, hanem a rengeteg kísérlet eredménye, amit rajta és a társain végeztek egy laborban. A mellékhatások pedig iszonyatosak. Elég kemény anime, amit egy nagyon komor hangulat leng körbe. A végkifejlet pedig...
Szomorúsági fok: 4


Guilty Crown
Shu egy átlagos középiskolás, aki egyszer csak belekeveredik a Sírásók és a Tisztogatók szervezeteinek párharcába. Ráadásul egy olyan fegyver birtokába kerül, ami rákényszeríti arra, hogy mindenképp harcoljon ebben a csatában. Közben rátalál a szerelem, annak az idolnak a képében, akinek a videó klipjét állandóan bámulja. A lány ugyanis a Sírásók tagja és egyben Shu fegyverének porhüvelye is. Az anime akciódús, érdekes, de ezek mellett elég szomorkás a hangvétele és ezt a befejezés is alátámasztja.
Szomorúsági fok: 3



Folyt.köv.


3 megjegyzés:

  1. Na de egyezik az ízlésünk XD Mondjuk valamiért a Guilty Crown nem nyerte el a tetszésemet, engem halálosan felidegesített a főszereplő srác, párom meg ott röhögött rajta, hogy miket nem panaszkodok neki - pedig még akkor nem is voltunk együtt XD -. A Chrono Crusade ed-jétől is rámjön a sírhatnék, az sztoritól meg pláne, annyira szeretem azt a történetet, emlékszem, nővéremnek megvan a mangája és mindig olvastam sunyiban a sunyiba vett mangáit. XD Az Erasedet is nagyon szeretem, az Anohanatól is mindig elszontyolodom, az is nagyon jól eltalált sztori. ^^
    Nekem még amitől beindul a könnycsatornám az a Wolf's rain és a ?ushishi annak egyes részei annyira meghatóak... Q_Q

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Shu eléggé idegesített engem is, de Inori miatt megnéztem. Érdekelt, hogy mi lesz vele. Haha. xD
      A CC manga is szörnyen szomorú, de az animével kifacsarták a szívem.
      "Nem te választottad a gengszter életet, a gengszter élet választott téged." xD
      Tényleg eléggé hasonló akkor az ízlésünk. :D
      Igen, a Wolf's rain is megható, de még sosem néztem végig. Pedig nagyon tetszett. De pont az érettségi időszakban kezdtem el nézni(mikor máskor? xD) és úgy elfelejtődött. Jó, hogy mondod, majd befejezem. :D

      Törlés