2017. november 30., csütörtök

Egy könyvmoly esete a kötelező olvasmányokkal

Sziasztok! Mint láthatjátok újra itt vagyok. Ne haragudjatok a rengeteg kihagyás miatt, de elég zűrös volt az életem az utóbbi hónapokban. Sok cikk megírásával elmaradtam, a mangás már félig készen is van. Igyekszem ezentúl aktivizálni magam. Szóval kezdjünk is bele. Talán néhány hete kering a neten ismételten az a hír, hogy át kéne írni a kötelező olvasmányok listáját, amiből elsősorban Jókait húznák ki. Az Index felmérése szerint az olvasóik zöme a Harry Pottert tenné kötelezővé. 

Arra gondoltam, hogy megosztom a tapasztalataimat a kötelező olvasmányokról és végül szót ejtek majd a hatásukról is. Én egész életemben imádtam olvasni. A könyvek szeretetét már az anyatejjel magamba szívtam. Nagymamám nagyon sokat vigyázott rám és nála is állandóan ott volt egy könyv,sőt az ő anyukája(tehát a dédanyám) is könyvmoly volt. Szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy a családom női ágában hagyomány olvasni.Egy gyerek fejlődésében a környezet nagyon meghatározó, így egyáltalán nem meglepő, hogy én is már egészen kislányként oda voltam a könyvekért.