Pénzért rajzolni:Nane vagy naná?

Egyre gyakrabban szembesülök azzal a magyar felfogással, hogy rajzért pénzt kérni szemtelenség. Sokszor látom, hogy egy ilyen poszt alatt megy a veszekedés a két fél között és mindkettő csak falra hányja a borsót. Persze, az könnyen beszél, aki megragadt a pálcika embernél, de most nézzük egy kicsit másabb szemmel ezt a dolgot; az alkotó szemszögéből.

7 éve foglalkozom komolyabban a rajzolással és eleinte nem volt merszem megrendeléseket csinálni, de ahogy nőttem és fejlődtem kezdtem érezni magamban a potenciált, hogy a sok munkával talán kereshetnék egy kis zsebpénzt magamnak. Ez egyszerre szórakozás és kőkemény munka, amit sokan nem képesek tisztelni. Nyilván van egy szint, amit el kell érni ahhoz, hogy pénzt kérj egy alkotásodért, de ha vannak emberek, akiknek kellenek a rajzaid és fizetnek is érte, akkor nem értem a közfelháborodást.

A legáltalánosabb érv az, hogy ha ezt úgyis a magad örömére készíted, akkor az végül is a hobbid, amiért pofátlanság lenne pénzt kérni. Erre csak azt tudom mondani, hogy ha a péknek a sütés a munkája és egyben a szíve csücske is, akkor miért kellene a pékségben fizetni az árujáért? Hisz élvezi és még keres is vele?! Naneeee! Ezt sok ember nem tudja benyelni. Ők azok, akik szenvednek a mindennapokban, mert soha nem vették az erőt vagy a bátorságot ahhoz, hogy megkeressék önmagukat és ki is teljesítsék önnön valójukat, csak élnek egyik napról a másikra, fapofával végzik napi 12 órában a kötelezőt és ennyi. Sajnos azt látom, hogy nagyon sok ilyen ember van. Egyszerűen nem is próbálják a napos oldalát keresni az életnek, megelégednek a középszerűséggel és rendszeresen ostromolják az utálkozásukkal azokat, akik kicsit elvontabb területeken jeleskednek.

"Mi lett azzal a lánnyal...?"

Amikor anyukám először kérdezte ezt meg tőlem kb. 1 éve akkor éreztem, hogy valami eltörött bennem. Óriási álmaim voltak, hittem magamban és bíztam abban, hogy a sok tanulással elérhetek valamit. Amikor majd ott állok a nagybetűs élet előtt, akkor érezni fogom azt, hogy megérte 12 évig kitűnően tanulni. Ahogy közeledett ez az időpont az álmaim lassan realizálódtak bennem. Tudtam, hogy nem lesz belőlem híres mangaka, talán soha nem adják ki még itthon sem egyetlen egy képregényemet se, talán Japánba sem jutok el soha és nem lesz enyém a világ.

Az oktatás, a tanárok és más emberek hozzáállása szépen lassan, de észrevétlenül csipegetni kezdte a szárnyaimat, majd az egyetemre bekerülve tövestől tépték ki azokat. 

A seb még mindig fáj és vérzik, mert rájöttem, hogy ebben az országban nekem sincs helyem, mint sok más fiatalnak. Persze, nagyon konok vagyok, és valahogy mindig próbálok kikecmeregni a gödör fenekéről és elhitetni magammal, hogy már pedig ez nem igaz! Én igenis érek valamit és jó vagyok abban, amit csinálok. Végül mindig kegyetlenül visszalöknek a mélybe és ilyenkor gondolkozom el azon, hogy normális-e ez a hozzáállás?

Biztos, hogy egy fiatal álmodozó és buzgó embert ennyire le kell taszítani a mélybe? Küzdött ő már eleget azért, hogy ott lehessen, ahol van. Az élet ad pofonokat és azokat el kell valahogy viselni. De egyre inkább azt látom, hogy az emberek eltűnnek a suliból. Alig vagyunk néhányan egy szakon és minden áron el akarják velünk hitetni, hogy mi semmire kellő buta tökfejek vagyunk s a tanárok nem is értik, hogy mégis hogyan kerültünk be ide?

Aktuál: A hajunk az égnek áll.

Sziasztok!

Tudom, kicsit furcsa témával nyitom a blogot, de egyszerűen piszkálja az agyamat ez a dolog és nem tudok mellette csendben elmenni(ho-ho). Szeretném az én szemszögemből kivesézni a dolgot, szóval lássuk a medvét, vagyis aput...

Az internetezők kedélyeit pár napja borzoló 1. osztályosoknak szóló színezőről szeretnék ejteni néhány gondolatot.

Alapvetően a felvilágosítással szerintem elég nagy bajok vannak. Ezek pedig onnan gyökereznek, hogy a gyerekeket hülyének nézik és ha kérdeznek, a szülők gyakran kitérnek vagy valami kis butasággal elgagyogják nekik felületesen a dolgokat. Nyilván egy 6 évest is érdekli valamilyen szinten a téma és ha már érdekli, akkor tényleg jobb, ha szakszerű és érdemleges információk tudatába jut, mintha egymástól vagy esetleg az internetről szednének össze téves dolgokat. 

Amikor kb. ennyi idős voltam egy nagyobb lánytól hallottam először a menstruációról és nagyon piszkálta a fantáziám ez a rejtélyes dolog, főleg, hogy maga a lány sem volt teljesen jól informált és óriási misztériumot jelentett ez számomra. Hiába tagadjuk, a fiatalabb generációk hamarabb érnek és olyan sok dologgal találkoznak a netnek hála(hiába van gyerekbarát böngészési mód), hogy muszáj elfogadnunk azt a tényt, hogy esetleg már 6-7 évesen  tesz fel nekünk a szexualitással kapcsolatos kérdést.

Beköszönés

Sziasztok!

Ez a blog a szellemi termékeim gyűjtőhelye lesz. Bármi ami eszembe jut, amiről szeretném kifejteni a véleményem itt fog helyet kapni, de azért próbálom majd mindezt valamilyen kategóriák közé szorítani, hogy egyszerűbb legyen számotokra a böngészés.
Elég nagy az érdeklődési köröm és egy aktív, elgondolkodtató, értelmes vitákra okot adó blogot szeretnék létre hozni. Lehet, hogy szervezek majd be még valakit, hogy még sokrétűbb legyen az oldal, de ez még nem fix.
Persze ha az ember sok mindennel foglalkozik akkor az ideje is megoszlik, de tényleg régóta szeretnék egy ilyen vonalon is haladni.
Na de mi is ez a vonal?
Személy szerint nagyon szeretem az animéket és mangákat, már több százat láttam és olvastam, de magával a japán kultúrával is szeretek foglalkozni, ezen kívül szeretem az irodalmukat is. Ha már irodalom, akkor természetesen a magyarral is ki vagyok békülve,  mostanában rengeteg klasszikus regényt olvasok, szinte falom őket és jó lenne ezekből is valami érdekes cikket összeállítani, hogy például milyen Jókait olvasni 19 éves fejjel a 21. században.
Esetleg aktuális dolgokról is ki fogom fejteni a véleményem, szeretek hosszan írni, de lehet, hogy éppen egy kis érdekességre lesz időm vagy kedvem. Van, amit nem kell olyan hosszana boncolgatni.
A filmek terén nem  vagyok annyira tájékozott, kevés az a film, ami igazán megfog. Persze, a nagy filmimádó barátom miatt mostanában elég sokat megnéztem, szóval akár ilyesmi is terítérke kerülhet.
Ha mindez nem lenne elég, akkor imádok rajzolni és művészi pálya felé is kacsingatok, de a realitás talaján élve emellett tanári szakos vagyok(informatika és rajz). Úgyhogy biztosan írok majd a képzőművészettel kapcsolatos témákról is.
Emellett imádom a zenét, nekem az alkotás folyamatához tartozik a muzsikaszó. Főleg rockot és metalt hallgatok, de anyukám miatt szeretem az operetteket, az értelmes rappel sincs semmi bajom és a '90-es évek zenéit is kedvelem, hisz ezeken nőttem fel. A mosógép "zenén" kívül bármire nyitott vagyok, szóval biztosan zenei cikk is előfordul majd.

Dióhéjban ennyi lenne az, ami miatt létre hoztam eme blogot. A többi a jövő zenéje...