2018. február 8., csütörtök

Shoujo manga ajánló #2

Itt a cikksorozat második része, aki nem olvasta az elsőt, az itt megteheti. Az ajánlók nem fontossági sorrendben fognak haladni, hanem ABC szerint, mert a manga listám alapján készítem el ezt a bejegyzést és így egyszerűbb megjegyezni, hogy hol tartottam. Viszont minden alkotás kap majd egy pontot 1-5-ig, amit a történet,grafika,hangulat és a rám tett benyomás alapján fogok kiosztani.
Lássuk tehát R-ig(igen, végül 3 részre osztottam fel a cikksorozatot) ezeket a műveket:

Kagen no Tsuki
Ezt a remek mangát az a Yazawa Ai írta és rajzolta, akinek a Nanát köszönhetjük. Egyébként jogosan tehetitek fel a kérdést, hogy az első listára a Nana miért nem került fel? Nos, ennek egyszerű oka van: gyűjtöm a mangát magyarul, így még nem olvastam el teljesen. Olyanról meg nem írok, aminek csak az elejét ismerem.
Szóval ahogy azt Yazawa Ai-tól elvárhatjuk, ez a történet is szívbe markoló és zseniális. Az alapsztori az, hogy Mizuki a 19. szülinapja előtt rádöbben, hogy a barátja megcsalta, így nagyon le van törve. Viszont találkozik egy utcazenésszel, Adammel. A fiú zenéje nagyon ismerős neki, pedig emlékei szerint akkor hallotta először. Ezután Mizuki Adammel él 2 hétig, amikor is a fiú fogja és elmegy Angliába. A lányt is magával hívja egy üzenetben és Mizuki el is indul a találkozó pontra, de ekkor elüti őt egy autó.

Mizuki egy romos házba kerül, ahonnan nem tud kijutni, ám egy kislány segíteni próbál neki és elhívja a barátait is. Nyomozni kezdenek a lány és Adam múltja után, hogy megszabadíthassák Mizukit arról a helyről. Feltűnik egy harmadik szereplő is, Sayaka, akinek látszólag nem sok köze van Mizukihoz.
A manga hozza a tőle elvárt szintet, a történet nagyon megható és érdekes és persze szimbolikát is tartalmaz dögivel. Yazawa mindig el tudja érni, hogy az ember elmorzsoljon 1-2 könnycseppet az alkotásai fölött. Természetesen a rajzolás is szép és jellegzetes.
Értékelés: 5/5

Ochite Chika Chika
A Kagen no Tsuki erős nyitása után egy könnyed művel folytatom. Mimi, a főhősnőnk egy aranyos 15 éves lány, akinek legfőbb vágya, hogy modell lehessen. A környezete is nagyon támogató és az osztálytársai szurkolnak neki, hogy megvalósíthassa az álmát. Ami végre össze is jön, ugyanis sikerül debütálnia. Álmodozva bandukol, mert szeretne találkozni a legmenőbb szupermodell sráccal, Ryoutával, akinek a szemei egyszerűen megbabonázzák Mimit. Az álmodozásból egy szép nagy pofára esés ébreszti fel és megdöbbenve látja, hogy a hőn áhított Ryouta röhög rajta. A srác élőben is lenyűgöző, ám rettenetes a modora.
Ráadásul Miminek egy közös címlap fotózáson is szerepelnie kell álmai lovagjával, ám ez egyáltalán nem lesz egy tündérmese.
A manga inkább aranyos, mint tartalmas, de jól esik néha ilyen könnyed sztorikat olvasni. A rajzolása szép és az egyszerűsége ellenére a történet képes lekötni az embert.
Értékelés: 3/5

Otokomae! Beads Kurabu
Lássuk be, hogy "a lány, aki tökösebb, mint egy férfi” megszólítás egyetlen egy nőnek sem túl dicsérő jelző. Főhősünk Ibuki viseli ezt a találó elnevezést, ugyanis elég forrófejű és verekedős lány.
Azonban az élet mindig ad új lehetőségeket, így amikor új iskolába kerül eldönti, hogy elrejti ezt az énjét és egy átlagos lányként fog élni. Sajnos már az első nap elszúrja, hiszen jóakaratból, de elkezd önmaga lenni. Ráadásul egy iskolatársa meg is látja szokatlanul nyers viselkedését, így a tiszta lappal indítás csak egy szép álommá kezd válni Ibuki szemében.
A későbbiekben egy, a diáktanács által írt felkérésen felbuzdulva elkezdi keresni a diáktanács termét és ekkor belebotlik abba a srácba, aki reggel meglátta a kis magánakciója közben. Megígéri, hogy segít megtalálni a keresett termet, ám átveri a lányt, akit a gyöngyfűző klub termébe visz el. Azonban ez senkit ne tévesszen meg, szerencsétlen lány sorsa itt pecsételődött meg. Innentől kezdve állandóan egyik slamasztikából a másikba keverednek.
A manga nem túl hosszú, de humoros és a története is megkapó. A rajzolása is szép.
Értékelés: 3,5/5

Purikyu
Aki szereti a sportot és a romantikát, annak biztosan tetszeni fog ez a mű.
Anna régen prima balerina volt, de egy baleset miatt abba kellett hagynia imádott tevékenységét.
Emiatt elhatározza, hogy csak egy átlagos lányként éli tovább az életét, ám egy barátnője végül elrángatja őt az íjászklubba.Ez mind szép és jó lenne, de a klubban összefut gyerekkori ellenségével: Jinnaial, aki ráadásul a klub vezetője is. Természetesen azonnal hajba kapnak és miután sikeresen szétválasztották őket, Jinnai elküldi Annát melegebb éghajlatra. Végül megegyeznek abban, hogy ha Anna legyőzi őt egy kyuudo meccsben, akkor csatlakozhat az íjászokhoz. Természetesen a kihívást elbukja, de elhatározza, hogy komolyan akar foglalkozni az íjászattal, így visszatér a dojoba. Érdekes, ahogy a szereplők viszonya alakul és megismerjük őket közelebbről is.
Szerintem egy elég jól összerakott és érdekes manga, szép rajzolással. Nekem igazán tetszett.
Értékelés: 4/5

Reimei no Arcana
A könnyedebb hangvételű művek után ismét egy komolyabb történet jön.
Nakaba egy Senan nevű ország korona hercegnője, akit hozzáadnak az ellenséges ország hercegéhez, Caesarhoz. A két ország már 200 éve háborúzik és ezzel a friggyel akarják fenntartani a békét. Ezekben az országokban a királyi család tagjainak haja fekete, míg a közembereké szőke, barna vagy vörös. És itt jön a bökkenő, ugyanis Nakaba hercegnőnek skarlátvörös haja van. Így aztán eleve szorult helyzetét még inkább megnehezíti eme jellegzetessége. Mindig rútul bántak vele és ez az új országban sincs másként, hiszen újdonsült férje, Caesar is nagyon durván bánik vele.Szerencséjére ott van mellette hűséges szolgája, Loki, aki egy félig ember és állat teremtmény. Ezekkel a lényekkel mindkét országban alantas lényként bánnak és szolgálókként tartják őket.
A manga fő erőssége a történet és a hossza. Van idő mindenre, a karakterek és a hátterük viszonylag kidolgozott és igazán nagy karakterfejlődéseknek is szemtanúi lehetünk. A történet izgalmas, érzelmes és engem a vége igazán megdöbbentett. A rajzolása is szép, szóval minden alapanyag megvan hozzá, hogy egy jó magát gyúrjunk belőle és azt hiszem ez a mangakának sikerült is. Szívesen látnám viszont animeként is.
Értékelés: 5/5

Ryouko no Shinrei Jikenbo
Igaz, hogy a manga shoujo, de ezen kívül horror besorolásban is van. Szóval aki nem bírja a szellemes történeteket, azoknak nem ajánlom.
Főhősnőnk, Ryouko egy nap vízbe fulladva talál rá imádott öreg cicájára a fürdőszobában. A cica azonban egy éjjel lebegve tűnik elő a lány ágya felett. Kiderül, hogy egy kóbor fiú lelke vette át a macska teste fölött az irányítást, mert szeretne rábukkanni eredeti testére. Ryouko segít Pounak,a szellemnek, hogy megtalálhassa az őt illető testet. A fiú kérését főleg azért nem utasítja vissza, mert az őt egyre gyakrabban megtámadó szellemeket és ártó lelkeket egyedül Pou tudja elijeszteni.
A kölcsönös jó érdekében elkezdik a keresést, ám egyikőjük sem számít arra, hogy a háttérben egy hatalmas gonosz erő munkálkodik azon,hogy főhőseinket eltörölhesse a Föld színéről.
Pou és Ryouko egyre több és egyre veszélyesebb kalandba keveredik és végül megtudják az igazságot is.
A manga igazán izgalmas és a történet is elég kidolgozott. A rajzolás nekem annyira nem jött be, de ha azt nézzük, hogy ez a mű 9 évvel idősebb nálam(ha a kezdés dátumát számítjuk:1988), akkor nem meglepő, hogy a grafika kicsit avítt. Ezt leszámítva nagyon szerethető ez a manga és csak ajánlani tudom azoknak, akik nem félnek a szellemes történetektől.
Értékelés: 4,5/5

Remélem sikerült felkelteni valamelyik műre az érdeklődéseteket,hamarosan jövök a cikksorozat utolsó részével is.

Köszönöm a figyelmet!


                         


4 megjegyzés:

  1. Ahoy! :D
    Ezek közzül az Arcana-t olvastam, az olyan jó sztori, és nagyot ütős! :D
    Ha nem olvastad még, kíváncsi lennék a Happy Marriage!?-ről írt véleményedre! :D (engem kiakasztott benne a csaj XD)
    tetszettek az ajánlóid! ^^

    Moro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igen. Simán csinálhatnának belőle animét. Úgy megnézném *-*
      Olvastam, de én is kiakadtam Chiwa-n. Alapjáraton nem volt rossz, voltak benne jó poénok, de valahogy Chiwa miatt nem maradt bennem sok pozitívum ezen manga iránt.
      Ennek örülök. :) Köszönöm, hogy elolvastad őket! ^^

      Törlés
    2. Hű, én is megnézném, olyan sok manga van, amit meg lehetne még "animésíteni." (van egyáltalán ilyen szó? XD) :D
      Na, hát igen eléggé udegesítő egy szereplő, néha nem is értem mi az ami miatt szerethető. ._. XD Már a nevére se emlékeztem, gondolhatod, milyen mély nyomott hagyott ez a manga bennem. XDD


      Törlés
    3. Egyet értek. :D (Ha eddig nem volt, most már létezik xD).
      Nekem csak azért maradt meg, mert olyan volt, mint egy idegesítő chiwawa.xDDD

      Törlés