2019. április 18., csütörtök

Youkai anime ajánlók #2

Elkészültem a youkaios anime ajánlóm második részével. 
ABC sorrendben fogok haladni az animékkel és mindet csillagokkal fogom értékelni egy 1-5-ig terjedő skálán. A pontozásban figyelembe veszem a történetet, a grafikát, a zenét és azt, hogy bennem milyen érzéseket váltott ki az adott mű. Így hát nagyon szubjektív lesz a lista és a pontozás, de remélem sikerül majd néhány jó animét megismertetni veletek.


Hoozuki no Reitetsu
Főszereplőnk Hoozuki, aki a japán pokol királyának jobb keze. Nagy szerepe van a pokol irányításában. Egy különösen karizmatikus, erős démon, aki hidegvérű, kegyetlen, de mindig képes meglepetéssel szolgálni. Megismerhetünk sok érdekességet a japán hiedelemvilágról, a pokol felépítéséről sok-sok beteg poénnal fűszerezve. A részek epizodikusak, de nem különösebben zavaró, hiszen minden új epizód tartogat számunkra valami érdekeset, vicceset. A készítők szépen odafricskáznak az európai és amerikai kultúrának is, de saját, japán felfogásukat sem kímélik. Persze érdemes olykor utána olvasni az említett szereplőknek, hogy teljes képet kaphassunk, de a Hoozuki no Reitestu egy nagyon élvezetes darab. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy már a 3. évada is lefutott. Nekem nagyon tetszik az opening, ami megadja az alaphangulatot a műhöz. Aki szereti a beteg, fekete humort, annak teljes szívvel ajánlom.
Értékelés:  

2019. április 17., szerda

A párizsi Notre Dame tragédiája: ateista szemmel

© AFP / Francois Gillot
Mivel a blog mindennel foglalkozik, ami engem érdekel, ezért nem tudok elmenni emellett szótlanul. Sok cikket olvastam, sok hozzászólást átböngésztem, hogy egy viszonylag átfogó képet kapjak arról, hogy itthon miként vélekednek a tragédiáról. És hogy nekem mi a véleményem? Nos, mindjárt kiderül.

Azért adtam a cikknek ezt a címet, mert úgy éreztem, hogy fontos tisztázni azt hogy számomra vallási értéke nincs. Van bennem egy különös kettősség: nem vagyok hívő, nem hiszek semmilyen istenben, de a keresztény művészetet imádom. Hosszú évekig tanultam művészettörténetet, az egyik kedvenc tárgyam volt. Mindig is lenyűgöztek ezek az épületek, festmények stb. Ha nem lett volna vallás, sok nagy művész nevét ma nem ismernénk. Leonardo da Vinci is ateista volt, de zsenialitása miatt az egyház elnézte ezt, megbízásokat adott neki és neve fennmaradt az örökké valóságnak.
A vallás nevében rengeteg szörnyűséget követtek el, de a művészeteket felvirágoztatták.
A kedvenc építészeti stílusom a gótika, amiben a párizsi Notre Dame is épült 1163-1320[1]-ig.
Lenyűgöző, hogy a 12-14. században ilyen monumentális dolgokat voltak képesek létrehozni. A gótika egyik célja a hívek lenyűgözése, visszacsalogatása volt. A nagy, robusztus romanikus épületeket fölváltották az óriási belmagasságú, vékonyított falú, Mennyország felé törő gótikus katedrálisok. A rengeteg ólomüveg ablak egyfajta túlvilági fénnyel világította meg az épületeket, amik teljesen lenyűgözték az akkori embert. (Őszintén szólva engem ma is lenyűgöznek.)

2019. április 5., péntek

10 ok, amiért a Fullmetal Alchemist Brotherhood a kedvenc animém

Ma folytatni akartam a youkaios cikksorozatot, de úgy döntöttem, hogy megemlékezem a kedvenc animémről, amit ma pontosan 10 éve kezdtek el sugározni. Ez pedig nem más, mint a Fullmetal Alchemist Brotherhood, vagy magyarul Testvériség. Összegyűjtöttem néhány pontban, hogy miért ez a legjobb anime szerintem.

Elöljáróban elárulom, hogy miért és hogyan szerettem meg ezt az animét. Amikor az Animaxen sugározták az eredeti sorozatot, azt is nagyon szerettem. Elég kicsi voltam még, általános iskolás. Akkoriban nem volt internetem, így aztán muszáj voltam azt nézni, ami a tv-ben ment. Ekkor akadtam rá az FMA-ra és első pillanattól kezdve szerelem volt. Túl későn adták az új részeket, így minden nap felvettem őket videó kazettára! Bizony, ennyire elvetemült voltam. Amikor lement az első FMA sorozat és jött az első movie (Shamballa hódítója), akkor azt is felvettem. Biztos vagyok benne, hogy a mai napig megvan az a kazetta a szekrényben. Mikor megtudtam, hogy lesz új FMA, nem győztem kivárni. Állandóan azzal álmodtam, hogy mi lesz az új évadba. Persze akkor még nem tudtam tájékozódni és utána olvasni a dolgoknak. Így egy kicsit meglepett, hogy más grafikával, de hasonló kezdéssel indult a Brotherhood.