Sziasztok! Mint láthatjátok újra itt vagyok. Ne haragudjatok a rengeteg kihagyás miatt, de elég zűrös volt az életem az utóbbi hónapokban. Sok cikk megírásával elmaradtam, a mangás már félig készen is van. Igyekszem ezentúl aktivizálni magam. Szóval kezdjünk is bele. Talán néhány hete kering a neten ismételten az a hír, hogy át kéne írni a kötelező olvasmányok listáját, amiből elsősorban Jókait húznák ki. Az Index felmérése szerint az olvasóik zöme a Harry Pottert tenné kötelezővé.
Arra gondoltam, hogy megosztom a tapasztalataimat a kötelező olvasmányokról és végül szót ejtek majd a hatásukról is. Én egész életemben imádtam olvasni. A könyvek szeretetét már az anyatejjel magamba szívtam. Nagymamám nagyon sokat vigyázott rám és nála is állandóan ott volt egy könyv,sőt az ő anyukája(tehát a dédanyám) is könyvmoly volt. Szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy a családom női ágában hagyomány olvasni.Egy gyerek fejlődésében a környezet nagyon meghatározó, így egyáltalán nem meglepő, hogy én is már egészen kislányként oda voltam a könyvekért.
Most 20 éves vagyok, tehát nem volt még olyan borzasztóan régen az általános iskola, hogy ne emlékezzem arra, mekkora szenvedést jelentett kötelezőolvasmányokat olvasni nyáron. Emlékszem, hogy a legnagyobb kínlódást a Kincskereső kisködmön jelentette. Nem magával a regénnyel volt bajom, hanem azzal, hogy legalább háromszor elolvastatta velünk a tanárnéni. Órán is sokáig foglalkoztunk vele, így a kezdetben szerethető könyvből egy rémálom bontakozott ki. Ha megláttam a könyvet a hideg rázott tőle. Ezután sokáig nem olvastam semmit.
A következő ilyen sokkot az Egri csillagok hozta számomra. Becsülettel neki álltam olvasni nyáron, felosztottam, hogy egy nap hány oldalt kínlódjak végig, de az utolsó 100 oldalt már egyszerűen képtelen voltam magamba erőltetni. Ez volt a legnagyobb szenvedés egy könyvvel egész eddigi életemben. Ezen a nyáron már semmi máshoz nem volt kedvem, azt hiszem ezután se olvastam sokáig. Egyszerűen torkig voltam az ilyen regényekkel.
Aztán 7. osztályban A kőszívű ember fiait már nem erőltettem ennyire. Elolvastam belőle talán az első 60 oldalt és akkor utáltam meg Jókait egy fél életre. Aztán nyolcadikban bejött Az arany ember és inkább bele se kezdtem. De ekkor már kicsit nagyobbacska voltam és el tudtam különíteni ezeket a borzalmakat attól, amik akkoriban érdekeltek. Anyukámnak rengeteg pöttyös könyve volt és azokat mind kiolvastam, a kötelezőket meg inkább megnéztem filmen, vagy internetről elolvastam a tartalmukat. Az a vicces, hogy az egész általános iskolás tanulmányaim során talán 2-3 kötelező olvasmány nyerte el a tetszésemet. Még alsó tagozatban volt nekünk kötelező a Vuk. Nekem egy gyűjtőkötetben volt meg a Csível és a Kelével és annyira megtetszett, hogy elolvastam a másik két történetet is.
A másik jó olvasmányélményem A Pál utcai fiúk voltak. Emlékszem, hogy még a Csokonai Színházban is megnéztük, de én már azelőtt kiolvastam a könyvet, hogy egyáltalán feladta volna a tanárnő kötelezőnek. Ez a regény tényleg nagy pozitívumként él bennem, mint kötelező olvasmány.
Az utolsó pozitív csalódás Szent Péter esernyője kapcsán ért. Ezt is szívesen olvastam, szerintem érdekes volt.
Elég furcsa, hogy ez alatt a nyolc év alatt talán összesen 5-6 kötelezőt olvastam végig, ami egy színkitűnő, egyébként olvasni szerető gyereknél elárult valamit. Mégpedig azt, hogy az oktatás már akkor is elavult és unalmas volt.
Ami még igazán érdekes, hogy 3 vagy 4 évig minden évben neveztünk a Barátunk a könyv nevű vetélkedőre, ahol mindig értünk el helyezést és szívesen, lelkiismeretesen ki is olvastuk a feladott könyveket. Az egyik illusztrációmért még különdíjat is kapott a csapat és a jutalomkönyvet nekem adták. Nagyon sok könyvet nyertünk ezen a versenyen és mindet ki is olvastam.
A gimnázium se hozott akkora változást a kötelezők terén.
Szerintem a kilencedikes olvasmányok a legszörnyűbbek. Hogy érdekelne már egy 14-15 évest az Antigoné vagy az Odüsszeia?! Gimnáziumi tanulmányaim során 4 kötelezőre vettem rá magam: a Bánk bánra, a Csongor és Tündére, az Édes Annára és Ivan Iljics halálára.
Ezek közül egyedül az Édes Anna tetszett, de az nagyon. Persze sok novellát is el kellett olvasnunk, Móricztól és Örkénytől mind nagyon tetszett. De a regények iszonyatosan rosszak. Én mindig is érettebb voltam a koromnál, de még így sem voltam elég érett a 11 és 12-es kötelező olvasmányok zöméhez. Ilyen kevés olvasmánnyal a hátam mögött is ötösre érettségiztem magyarból és még meg is dicsért a tanár, hogy milyen szépen feleltem.
Igazán könyvmoly az egyetem alatt lettem. Van is időm és közben nincs is. Minden nap 2,5 órát utazom, így lehetőségem nyílt több időt fordítani az egyik kedvenc hobbimra: az olvasásra.
Idén tavasszal adta a kezembe anya az Egy magyar nábobot és ekkor szerettem bele Jókaiba. Azóta is tart a bűvölet, most olvasom a kilencedik könyvet tőle.
Miután édesanyám megcselekedte eme radikális húzást, nem volt megállás a lejtőn(föl?).
Belevetettem magam a szépirodalomba és azóta falom a könyveket, egy héten akár 2-3-at is elolvasok.
Viszont a kötelezőkről azóta sem változott a véleményem: nem hiszem, hogy Jókait olvastatni a gyerekekkel a 21. században kifizetődő lenne. Egyszerűen túl nehéz a nyelvezete, ismerni kell a
történelmi háttérrel és szeretni kell azt a korszakot, érdeklődni az akkori emberek, szokások és világ iránt. Értékelni az író fanyar humorát és felismerni azt,hogy mennyire nem változott semmi azóta és ezen nevetni vagy elszörnyedni.
Nem azt mondom, hogy hagyjuk el a régi nagyokat, csak tegyünk be melléjük valami újat, amivel meg lehet szerettetni a gyerekekkel az olvasást. Nem is értem, hogy miért pont ezek a kötelezőek. Tudom, hogy elvileg kronológiai sorrendben halad az oktatás, így nyilván az Egri csillagokat kézenfekvő tanítani hisz történelemből és magyarból is összefüggővé lehet tenni. Az más kérdés, hogy sokszor nem sikerül összeegyeztetni az egyes tantárgyakat és vannak kisebb nagyobb időbeli elmaradások közöttük.
Mégis inkább Gárdonyit egy Öreg tekintetessel vagy a lányoknak egy Ábel és Eszterrel vezetném be és akkor talán később kezükbe vennék az Egri csillagokat.
Viszont annak nem látom értelmét, hogy a Harry Pottert kötelezővé tegyék, mert hiába nyújt feledhetetlen élményt a 7 kötetes könyv, ami kötelező az a diákoknak büdös. Inkább csak ajánlottá tenném és kreatív feladatokat találnék ki hozzá, esetleg valami kisebb HP-s csecsebecsét is kaphatna az a gyerek, aki elolvasta és feldolgozta a sorozatot.
Találni kéne valami aranyközéputat arra, hogy a gyerekek ismerjék a régi nagy költőinket és íróinkat, de közben modernebbé és élményszerűbbé tenni az oktatást. Hatalmas probléma az, hogy a gyerekek nem olvasnak, mert az olvasás rengeteg mindent fejleszt és ápolja a lelket.
Ha fáradt, vidám, szomorú, unott vagyok akkor is olvasok, mert egy jó könyv képes elrepíteni egy másik dimenzióba és ezt az élményt nem szabad, hogy a mai gyerekek kihagyják.
Ha megszeretik az olvasást előbb utóbb úgyis kezükbe akad valami a régebbi korokból és akkor már úgy sem lesz visszaút.
Mindenesetre az az állapot, ami most van nem jó és sürgős reformokra lenne szükség. Persze nem csak a kötelező olvasmányok területén...
Köszönöm a figyelmet!
Arra gondoltam, hogy megosztom a tapasztalataimat a kötelező olvasmányokról és végül szót ejtek majd a hatásukról is. Én egész életemben imádtam olvasni. A könyvek szeretetét már az anyatejjel magamba szívtam. Nagymamám nagyon sokat vigyázott rám és nála is állandóan ott volt egy könyv,sőt az ő anyukája(tehát a dédanyám) is könyvmoly volt. Szóval nyugodtan kijelenthetem, hogy a családom női ágában hagyomány olvasni.Egy gyerek fejlődésében a környezet nagyon meghatározó, így egyáltalán nem meglepő, hogy én is már egészen kislányként oda voltam a könyvekért.
Most 20 éves vagyok, tehát nem volt még olyan borzasztóan régen az általános iskola, hogy ne emlékezzem arra, mekkora szenvedést jelentett kötelezőolvasmányokat olvasni nyáron. Emlékszem, hogy a legnagyobb kínlódást a Kincskereső kisködmön jelentette. Nem magával a regénnyel volt bajom, hanem azzal, hogy legalább háromszor elolvastatta velünk a tanárnéni. Órán is sokáig foglalkoztunk vele, így a kezdetben szerethető könyvből egy rémálom bontakozott ki. Ha megláttam a könyvet a hideg rázott tőle. Ezután sokáig nem olvastam semmit.
A következő ilyen sokkot az Egri csillagok hozta számomra. Becsülettel neki álltam olvasni nyáron, felosztottam, hogy egy nap hány oldalt kínlódjak végig, de az utolsó 100 oldalt már egyszerűen képtelen voltam magamba erőltetni. Ez volt a legnagyobb szenvedés egy könyvvel egész eddigi életemben. Ezen a nyáron már semmi máshoz nem volt kedvem, azt hiszem ezután se olvastam sokáig. Egyszerűen torkig voltam az ilyen regényekkel.
Aztán 7. osztályban A kőszívű ember fiait már nem erőltettem ennyire. Elolvastam belőle talán az első 60 oldalt és akkor utáltam meg Jókait egy fél életre. Aztán nyolcadikban bejött Az arany ember és inkább bele se kezdtem. De ekkor már kicsit nagyobbacska voltam és el tudtam különíteni ezeket a borzalmakat attól, amik akkoriban érdekeltek. Anyukámnak rengeteg pöttyös könyve volt és azokat mind kiolvastam, a kötelezőket meg inkább megnéztem filmen, vagy internetről elolvastam a tartalmukat. Az a vicces, hogy az egész általános iskolás tanulmányaim során talán 2-3 kötelező olvasmány nyerte el a tetszésemet. Még alsó tagozatban volt nekünk kötelező a Vuk. Nekem egy gyűjtőkötetben volt meg a Csível és a Kelével és annyira megtetszett, hogy elolvastam a másik két történetet is.
A másik jó olvasmányélményem A Pál utcai fiúk voltak. Emlékszem, hogy még a Csokonai Színházban is megnéztük, de én már azelőtt kiolvastam a könyvet, hogy egyáltalán feladta volna a tanárnő kötelezőnek. Ez a regény tényleg nagy pozitívumként él bennem, mint kötelező olvasmány.
Az utolsó pozitív csalódás Szent Péter esernyője kapcsán ért. Ezt is szívesen olvastam, szerintem érdekes volt.
Elég furcsa, hogy ez alatt a nyolc év alatt talán összesen 5-6 kötelezőt olvastam végig, ami egy színkitűnő, egyébként olvasni szerető gyereknél elárult valamit. Mégpedig azt, hogy az oktatás már akkor is elavult és unalmas volt.
Ami még igazán érdekes, hogy 3 vagy 4 évig minden évben neveztünk a Barátunk a könyv nevű vetélkedőre, ahol mindig értünk el helyezést és szívesen, lelkiismeretesen ki is olvastuk a feladott könyveket. Az egyik illusztrációmért még különdíjat is kapott a csapat és a jutalomkönyvet nekem adták. Nagyon sok könyvet nyertünk ezen a versenyen és mindet ki is olvastam.
A gimnázium se hozott akkora változást a kötelezők terén.
Szerintem a kilencedikes olvasmányok a legszörnyűbbek. Hogy érdekelne már egy 14-15 évest az Antigoné vagy az Odüsszeia?! Gimnáziumi tanulmányaim során 4 kötelezőre vettem rá magam: a Bánk bánra, a Csongor és Tündére, az Édes Annára és Ivan Iljics halálára.
Ezek közül egyedül az Édes Anna tetszett, de az nagyon. Persze sok novellát is el kellett olvasnunk, Móricztól és Örkénytől mind nagyon tetszett. De a regények iszonyatosan rosszak. Én mindig is érettebb voltam a koromnál, de még így sem voltam elég érett a 11 és 12-es kötelező olvasmányok zöméhez. Ilyen kevés olvasmánnyal a hátam mögött is ötösre érettségiztem magyarból és még meg is dicsért a tanár, hogy milyen szépen feleltem.
Igazán könyvmoly az egyetem alatt lettem. Van is időm és közben nincs is. Minden nap 2,5 órát utazom, így lehetőségem nyílt több időt fordítani az egyik kedvenc hobbimra: az olvasásra.
Idén tavasszal adta a kezembe anya az Egy magyar nábobot és ekkor szerettem bele Jókaiba. Azóta is tart a bűvölet, most olvasom a kilencedik könyvet tőle.
Miután édesanyám megcselekedte eme radikális húzást, nem volt megállás a lejtőn(föl?).
Belevetettem magam a szépirodalomba és azóta falom a könyveket, egy héten akár 2-3-at is elolvasok.
Viszont a kötelezőkről azóta sem változott a véleményem: nem hiszem, hogy Jókait olvastatni a gyerekekkel a 21. században kifizetődő lenne. Egyszerűen túl nehéz a nyelvezete, ismerni kell a
történelmi háttérrel és szeretni kell azt a korszakot, érdeklődni az akkori emberek, szokások és világ iránt. Értékelni az író fanyar humorát és felismerni azt,hogy mennyire nem változott semmi azóta és ezen nevetni vagy elszörnyedni.
Nem azt mondom, hogy hagyjuk el a régi nagyokat, csak tegyünk be melléjük valami újat, amivel meg lehet szerettetni a gyerekekkel az olvasást. Nem is értem, hogy miért pont ezek a kötelezőek. Tudom, hogy elvileg kronológiai sorrendben halad az oktatás, így nyilván az Egri csillagokat kézenfekvő tanítani hisz történelemből és magyarból is összefüggővé lehet tenni. Az más kérdés, hogy sokszor nem sikerül összeegyeztetni az egyes tantárgyakat és vannak kisebb nagyobb időbeli elmaradások közöttük.
Mégis inkább Gárdonyit egy Öreg tekintetessel vagy a lányoknak egy Ábel és Eszterrel vezetném be és akkor talán később kezükbe vennék az Egri csillagokat.
Viszont annak nem látom értelmét, hogy a Harry Pottert kötelezővé tegyék, mert hiába nyújt feledhetetlen élményt a 7 kötetes könyv, ami kötelező az a diákoknak büdös. Inkább csak ajánlottá tenném és kreatív feladatokat találnék ki hozzá, esetleg valami kisebb HP-s csecsebecsét is kaphatna az a gyerek, aki elolvasta és feldolgozta a sorozatot.
Találni kéne valami aranyközéputat arra, hogy a gyerekek ismerjék a régi nagy költőinket és íróinkat, de közben modernebbé és élményszerűbbé tenni az oktatást. Hatalmas probléma az, hogy a gyerekek nem olvasnak, mert az olvasás rengeteg mindent fejleszt és ápolja a lelket.
Ha fáradt, vidám, szomorú, unott vagyok akkor is olvasok, mert egy jó könyv képes elrepíteni egy másik dimenzióba és ezt az élményt nem szabad, hogy a mai gyerekek kihagyják.
Ha megszeretik az olvasást előbb utóbb úgyis kezükbe akad valami a régebbi korokból és akkor már úgy sem lesz visszaút.
Mindenesetre az az állapot, ami most van nem jó és sürgős reformokra lenne szükség. Persze nem csak a kötelező olvasmányok területén...
Köszönöm a figyelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése