2017. augusztus 29., kedd

Animés a gyerek: Mit tegyek?!

Először is elnézést szeretnék kérni azért, hogy nem jelentkeztem mostanában, de elég eseménydús volt az augusztusom és nem volt se időm se energiám egy hosszabb cikk megírásához. De most van egy kis fölös szabadidőm, úgyhogy gondoltam írok egy elég kényes témáról. Sok szülőt látok, akik kétségbe vannak esve, mert a gyerek nagy szemű japán "meséket" néz és elítélendőnek vagy szégyellni valónak tartja ezt. Szeretnék tehát ebben a bejegyzésben rávilágítani eme szubkultúra pozitívumaira és kicsit megnyugtatni vagy épp felvilágosítani az animés társadalom ellen szólókat.

Amikor valaki elkezd egy szubkultúra iránt érdeklődni és később a részesévé válik, akkor kívülállóként kezdik kezelni, mert ezek a dolgok szűk rétegeket érintenek meg. Így aztán elkerülhetetlen a kiközösítés, a megbélyegzés sajnos az adott szubkultúra bármilyen fokú ismerete nélkül. Sokszor azonban már eleve megvan a kiközösítés érzése, így ezért is temetkezik bele valaki az animék világába(közöttük én is).
Igaz, hogy nincs gyerekem(tekintve, hogy 20 éves vagyok), de ismerem a két fél nézőpontját: a szülőét és a gyermekét is. Nem egy animés kortársam sopánkodott már amiatt, hogy a szülei mennyire ellenzik azt, hogy animéket néz és láttam a saját szüleim reakcióit, hozzáállását is.

Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy szülőként jó tudni, hogy mit néz a gyerek. Az anime nem csak gagyi mese, mint azt sokan hiszik. A japán kultúra szerves részét képezi, egy óriási piac, ami minden igényt igyekszik kielégíteni, így minden műfajban érdekelt. A kifejezetten kisgyermekeknek szóló történetektől kezdve a fiatal fiúk és lányok érdeklődését kielégítő műveken át eljutunk a felnőtt tartalmakhoz is. Tényleg mindenféle műfajban jelen van: iskolai élet, fantasy, romantikus,sport, gasztronómia, művészetek(zenés, képzőművészeti), történelmi, akció, kaland, vígjáték, sci-fi, +18-as tartalmak.
Ezek a műfajok is tovább ágaznak, például a +18-asba beletartozik a hentelős horror, a hentai(azaz pornó) és kifejezetten a meleg kapcsolatokra épülő képregények és animációs filmek tárháza is végtelen. Ebből a felsorolásból is kivehető, hogy nem kell egyből legyinteni, ha valaki előáll azzal, hogy animéket néz és mangákat olvas.
Ha pedig ez a személy a gyerekünk, akkor jobb, ha tudjuk, hogy ilyen dolgok is léteznek ebben a világban, persze ez csak egy kis szeletét képzi és inkább figyelemfelkeltésnek szántam ezen műfajok kiemelését.


Persze ettől még nem lesz horror vagy hentai függő a gyerek, mert rengeteg csodálatos történettel gazdagítják az ember lelkét. Az én szüleim mindig is igyekeztek megismerni azt, amit kedvelek, hisz elég nehéz közös témát találni egy kamasszal, ha azt sem tudjuk, hogy mit szeret.Az anime miatt ebben az időszakban nagyon sok mindent átvészeltem és könnyebb volt kamasznak lenni, mert jól kisírtam magam egy szomorúbb részen és már jól is volt a kis lelkem.
A szüleimnek soha nem volt egy rossz szavuk sem az anime és manga ellen, sőt anyával egész sokat megnéztünk közösen. Szép csel volt tőle, hisz értékes időt tölthetett az akkor kamaszodó lányával, ami valljuk be, hogy ebben az időszakban elég nehéz. Később az egész család leült esténként megnézni 2-3 részt és tényleg élvezték. Szerintem nincs olyan ember, aki ha egy kicsit is nyitott efelé a kultúra felé, az ne találna magának való animét/mangát.

Szeretném tovább fűzni a gondolatmenetet azzal, hogy mennyi mindent megismerhet az ember ezeken a műveken keresztül. Egy teljesen idegen és érdekes kultúrát, ezen kultúra rajongóit, zenéit és más kultúrákat is. Az animék ugyanis nem feltétlenül Japánról szólnak, szeretnek keverni beléjük mitológiát(görög, skandináv stb.), történelmet, filozófiát, pszichológiát és bármit, ami számukra érdekes.
Aki kicsit jobban belemerül az animék világába, az menthetetlenül elkezd Japán után is kutakodni. Én például az összes fellelhető gésás könyvet elolvastam, mert imádom ezt a témát és szerintem elég jó vagyok belőle. De rengetegen emiatt kezdenek el japánul tanulni vagy olyan egyetemre járni, ahol van ilyen szak.
Az animék miatt kezdtem el rajzolni és ennek köszönhetően megtaláltam az életcélomat és szinte mindent ennek a szubkultúrának köszönhetek. A barátaim mind animések voltak a gimiben és a barátomat az interneten egy animés oldalon ismertem meg és azóta is együtt vagyunk (lassan 4 éve).
A mangák miatt kezdtem bele a képregény rajzolásba és hobbi szinten cosplayezek és rengeteg animés weboldalam volt. Mint láthatjátok az írást és a szerkesztést is a mai napig űzöm. :) Sőt, egyszer még egy informatikai versenyen az animés weboldalammal díjat is nyertem.
A cosplayezés miatt kimozdultam a csigaházamból és kétszer voltam emiatt Pesten és egyszer Miskolcon is.
A conokon (találkozókon) pedig nagyon sok kedves és érdekes emberrel ismerkedtem meg. Tudni kell azért, hogy rengeteg csodabogár vetődik el ezekre az eseményekre,de szerintem soha nem baj, hogy ha minél többféle embert ismerünk.

Azt se felejtsük el, hogy a mai világban már a 14 évesek is elég erősen isznak és akár drogoznak is. Az animés társadalom nagy részének viszont maga az anime/manga szolgáltatja a drogot/alkoholt, így aztán nem vagyunk egy magunkra vagy másokra kártékony fajta. Persze kivételek mindig akadnak, de általánosságban ez mondható el rólunk.
Igaz, hogy sokat ülünk a számítógép előtt, hogy kedvenc sorozatainkat vagy képregényeinket bámuljuk, de ez csak egy hobbi, ami még többet hoz magával. A mai világban pedig elkerülhetetlen, hogy valaki ne a gép/telefon előtt kössön ki, de akkor inkább animézzen vagy sorozatozzon, mint a Facebookot nyomogassa órákon át.

Úgyhogy kedves szülők: ne bántsátok a gyereket, ha a japán kultúra iránt érdeklődik és tányér szemű figurákat bámul a laptopján. Igazán értékes dolgokat is megismerhet általuk és a fent említett hobbikkal szerintem nincs semmi baj. Sőt, az anime kihozza az emberekből a kreativitást, lásd: rajzolás, zene, cosplay(varrás, sminkelés, festés, faragás stb.), írás(fanfictionök), weboldal szerkesztés, youtube-ozás stb.
Próbáljatok nyitottak maradni , megismerni a gyerek hobbiját és ő nagyon hálás lesz érte(saját tapasztalatból mondom).

Köszönöm a figyelmet!
(Megj.: minden idegen szót belinkeltem a Wikipédiáról, hogy utána tudjatok nézni, ha valami nem világos)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése