2018. június 27., szerda

Top 15 kedvenc anime mozim

Ha egész estés anime mozikról van szó, akkor mindig kapható vagyok egy-egy új darab megtekintésére. Nagyon sokat tudnak nyújtani ezek a művek is és a japánok nagyon értik a dolgukat. Természetesen Miyazaki és a Studio Ghibli munkássága az, ami meghatározta a gyerekkoromat, így ne legyetek meglepve, ha a lista fele az ő műveiket tartalmazza. Minden munkáját imádom, de most próbáltam egy-két kevésbé ismert munkát is beletenni a Miyazaki alkotásokból.Aminek van magyar címe, azt az eredeti mellett fel fogom zárójelben tüntetni.

15.Kotonoha no Niwa
Szemet gyönyörködtető grafika, egy kissé melankolikus, de érdekes történet. Igaz, hogy csak 45 perces, de úgy éreztem, hogy meg kell említenem ebben a felsorolásban. Egy hideg, őszi napon jó kikapcsolódást nyújthat. A főszereplő cipész akar lenni és lázasan készül szakmája elsajátításával. Egy esős napon egy parkban összefut egy különös nővel és itt kezdődik el igazán a történet. Érdemes rászánni azt a 45 percet, már csak a gyönyörű grafika miatt is.






14.Omoide no Marnie
Már most kezdem a Ghiblis műveket, de ebben a műfajban ők az ászok. Marnie és Anna története
igazán megható és rejtélyes. Anna karaktere sokat fejlődik a mű során és könnyen lehet azonosulni a karakterével. Marnie alakja titkokat rejt és a múlt feltárása gyönyörű lezárást ad a történetnek. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a kicsit melankolikusabb, barátságról és emberi kapcsolatokról szóló történeteket.



13.Koe no Katachi
Először a mangával ismerkedtem meg, ami nagyon tetszett. Amikor bejelentették az adaptációt nagyon megörültem, bár szerintem kicsit zsúfoltra sikerült a mozi. A mangából számomra sok fontos dolgot kihagytak és nem volt teljes az egyezés, de így is egy remek darabot sikerült összehozni belőle a készítőknek. A főszereplőnk Nishimiya,egy süket lány, aki bekerül egy általános iskolába, ahol a másik főszereplőnkkel hozza össze a sors. A fiú, Shouya csúfolni kezdi a fogyatékkal élő lányt és később egyre jobban elfajulnak a zaklatások, bántalmazni kezdi Nishimiyát. A lányt végül az anyja kiveszi az iskolából. Shouya felnőtt fejjel bánni kezdi a dolgot és egy nap összefut Nishimiyával, akivel megkezdődik a fura kapcsolatuk kialakulása. A grafika szép lett és a történet is érdekes, ahogy Shouya világa egyre tágul és belátja a múltbeli hibáit.


12. Hoshi o Ou Kodomo
Főszereplőnk az apja által eszkábált, kristállyal megtoldott rádión keresztül egyszer egy fura dallamot fog be és a hanga egyből beleszeret. Elkezdi kutatni a hang gazdáját, amikor a lány összetalálkozik egy szörnnyel, aki meg akarja őt ölni. Ekkor egy fiú megvédi őt és elmenekülnek. Az idegenről kiderül, hogy egy másik világból jött. A lány beleszeret a fiúba, ám ő később meghal, mert nem bírta tovább ebben a világban. Főszereplőnk nagyon le van sújtva és nem is gondolja, hogy hamarosan mekkora kalandban lesz része az apjától örökölt kristály és az új tanára jóvoltából. A műben megjelenik a szeretteink halálának feldolgozása, a fájdalom és a magány is. De ezek mellett igazán érdekes és izgalmas a történet, szóval mindenkinek a figyelmébe ajánlom. Természetesen a grafikája is szép. :)

11.Porco Rosso
Ismét Miyazaki, mert miért ne? A Porco Rossoban egy malac fejű pilótának és egy minden lében kanál gépszerelő és tervező lánynak a kalandját ismerhetjük meg. Miyazaki közismerten szereti a repülőgépeket, így nem meglepő a témaválasztás. Porco egy fejvadász, aki légi kalózok elfogásával foglalkozik.Egy napon vetélytársa akad, aki le is lövi a főhőst, de ez csak azér történhetett meg, mert Porco repülője éppen rakoncátlankodott. Nem tehet mást, Milánóba utazik, ahol a régi szerelőjét felkeresi, ám meglepetésére Fio, a gépész unokája készíti el a gép terveit. Ennyivel nem elégszik meg Fio, ugyanis Porco ezután nem tudja magáról lerázni a lányt. Nagyon szórakoztató, izgalmas, humoros és érdekes a történet és a megvalósítás is a megszokott minőségű.


10.Mimi wo Sumaseba(A könyvek hercege)
Történetünk főhőse Shizuku imád olvasni és sokat tanul, hogy jó felvételit írhasson. A könyvtári kölcsönző lapon rábukkan egy fiú nevére és egyre többször fut bele a különböző olvasmányok kikölcsönzésekor. Shizuku elkezdi kutatni a fiút és egy napon összetalálkoznak. A csendes, kissé magába húzódó lány lassan kinyílik a fiú hatására és elkezdi megkeresni önmagát. A két főszereplő kapcsolata egyre mélyebb lesz és különös dolgok is történni fognak a lánnyal. A történet lassan folydogál, de nagyon élvezhető. Nincsenek benne nagy csaták, csak az érzelmek és emberi kapcsolatok alakulása teszi izgalmassá a történetet. Szerintem ez inkább lányoknak való, vagy romantikusabb lelkületű fiúknak. Egy próbát azért megér. :)

9.Momo e no Tegami(Levél Momónak)
Momo nemrég vesztette el az édesapját és a tragédia után az anyja úgy dönt, hogy a városból visszaköltöznek a nagyszülőkhöz egy kis szigetre. Momo nehezen viseli apja elvesztését és a falusi élet sem igazán imponál neki. Apjával a halála napján haragban váltak el és az apa elkezdett egy levelet írni, de csak addig jutott, hogy "Kedves Momo...". A lány azóta is azon töri a fejét, hogy vajon mit akarhatott neki írni az apja? De ha mindez nem lenne elég, akkor az új helyen furcsa lényeket vél felfedezni, ugyanis rengeteg youkaial lesz dolga az elkövetkezendőkben. A történet során Momo megbékél apja halálával és a youkaiok segítségével felgöngyölíti a neki írt levél tartalmát. Nagyon megható és érdekes a sztori, Momo nagy karakterfejlődésen megy át. Érdemes megnézni.

8.Hal/Haru
Hal vagy Haru egy fiú, aki egy légi katasztrófa során vesztette életét. Szerelme Kurumi nagyon magába roskadt, így a lány nagyapja elhatározza,  hogy a segédrobotjukat teljesen Halra hasonlatosra alakítja.A lányt lassan visszarángatja a robot az életbe, ám ekkor történik egy meglepő csavar. Többet nem is szeretnék elárulni a filmről, mert óriási spoiler lenne. Sajnos a játékidő csak 60 perc, amit kicsit kevésnek találtam, de az érdekes történet és a gyönyörű grafika miatt úgy éreztem, hogy ennek a műnek a listámon a helye.


7.Gedo Senki(Földtenger varázslója)
Emberek és sárkányok. Nekem már ennyi is elég ahhoz, hogy megnézzek egy mozit, de a Gedo Senki ennél többet is nyújt. Az emberek és a sárkányok világa kezd összemosódni, főszereplőnk Arren az egyik királyság örököse. Apját azonban megöli és elmenekül.Belebotlik egy rabszolga csapatba, akiket meg akar menteni, ám végül ő is rabszolgává lesz. Egyik slamasztikából a másikba kerül, de soha nem ül tétlenül és egy nagy jó érdekében cselekszik. Természetesen képbe kerül egy gonosz hatalom is, akit Arrennek kell megállítania. Kérdés, hogy miként fog ez neki sikerülni?
Ismét egy Miyazaki moziról beszélünk, úgyhogy ezzel szerintem mindent el is mondtam. A történet, a megvalósítás, a zene mind mesteri, mint ahogy az a mestertől elvárható. :)

6.Karigurashi no Arrietty(Arrietty: Elvitte a manó)
Arrietty egy 14 éves lány, aki csenőmanóként tevékenykedik. Bizony, ő egy kb. 10-15 cm magas manó lány, aki családjával a Maki ház alatt éli mindennapjait. Ha valamire szükségük van, akkor azt feltűnés nélkül elcsenik az emberek házából. Egy megszeghetetlen szabályuk van: az ember nem láthatja meg őket. Ekkor jön a képbe Shou, aki egy műtét előtt állva, beteges szervezetét rendbe tenni jön a nagyszülei házába, ahol Arriettyék is tevékenykednek. Egy nap Shou megpillantja az apró szépséget és ettől a pillanattól fogva mindkettejük élete gyökeresen megváltozik.
A történet aranyos és izgalmas. Érdekes, ahogy bemutatja egy manó család életét és mindennapi problémáit. Ismét csak a Ghibli keze van a dologban, de előre szóltam, hogy sok lesz itt belőle. Mindenkinek ajánlom.

5.Mononoke Hime(A vadon hercegnője)
Ahogy közeledünk a lista elejére, úgy nő a Miyazaki alkotások száma. Ashitaka falujára egy őrjöngő vaddisznó támad, aki egykor a szellemek erdejét őrizte. Testét felemésztette a harag és a gonosz,ám a fiú kiáll a disznó ellen. A szellemet legyőzi, ám közben átkozottá válik és életének hamar és borzalmas kínok között lesz vége. Egyetlen reménye az Erdőisten, akit meg szeretne kérni, hogy gyógyítsa őt meg. Felkerekedik tehát és az erdő közelében egy kisebb településbe botlik, ahol vaskohóval készítenek fegyvereket. A gond az, hogy az ehhez szükséges fát az erdőből vágják, így állandóan hadban állnak az erdőt védelmező szellemekkel.A falut Moro az óriási fehér farkas és családja fenyegeti. Köztük van San is, Moro örökbe fogadott emberlánya. Egy este megtámadják a falut és Ashitaka beavatkozik, megmenti a lány életét, ám ő súlyosan megsérül. Az Erdőisten megmenti őt, ám az átkot nem veszi le róla. A harc azonban nem áll meg, újabb ellenfelek közelednek, hogy végleg kiűzzék az embereket. Ashitaka pedig próbál a két oldal között lavírozni, de a béke nem valósulhat meg. Vagy mégis?

4.Tenkuu no Shiro Laputa(Laputa-Az égi palota)
Pazu egy árva fiú, aki keményen dolgozik a megélhetéséért. Egy nap egy égből leszálló lányra lesz figyelmes, akit magával visz és segít neki. A lányt többen is üldözik a nyakában lévő lebegő kő miatt. Sokáig nem időzhetnek azonban Pazunál, mert a Sheetát üldöző kalózok megjelennek másnap a fiú házánál. A lánynál lévő kő elvileg egy kulcs Laputához, amiről később kiderül, hogy nem csak egy legenda. A műben figyelemmel kísérhetjük a két gyerek sorsát és Laputa titka is feltárul. Miyazaki itt is remekművet alkotott.


3.Hotarubi no Mori e
Meglepő, de a Top 3-ba bekerült egy nem Ghibli/Miyazaki alkotás is. Igaz, hogy csak 45 perces, de különleges helye van a szívemben, így felkerült a dobogóra. Ugyanis anime mozin nem bőgtem így egyszer se, mint ezen. A történet Hotaruról szól, aki a nyarat a nagyszüleinél tölti vidéken. A mendemondák szerint az erdő tele van youkaiokkal és Hotaru bele is botlik egy különös alakba. Eltéved ugyanis az erdőben és egy Gin nevű maszkos fiú siet a segítségére. Ginnel egyre többet találkoznak és egyre több minden derül ki róla. Egyetlen egy dolgot köt a lány lelkére: soha ne érjen hozzá. Ugyanis ha emberi kéz megérinti, akkor örökre eltűnik. Vajon hogy alakulhat kettőjük sorsa? Milyen kapcsolat lehet két személy között, akik soha nem érhetnek egymáshoz? Ebből a rövid remekműből kiderül. :)

2.Kaze no Tani no Nausicaa(Nauszika - A szél harcosai)
Miyazaki kedvelt témája a természetvédelem. Ez az alkotás pedig pontosan erről szól. Az emberiség 1000 éve tönkre tette a Földet, a levegő mérgezett és a rovarokkal állandó harcban állnak.
Nausicaa a Szelek Völgyének hercegnője, aki különleges kapcsolatot ápol a természettel és a benne élő lényekkel. Egy nap a Völgybe zuhan egy repülőgép és ez mindent megváltoztat. A hercegnőt elrabolják és az emberiség újabb gaztettre készül. A háború elkerülhetetlennek látszik, de a rovarokkal vívott csata azt is jelenti, hogy az egyik félnek pusztulnia kell. Mit tehet mindez ellen Nausicaa? Az a történetből kiderül.
Nagyon nagy kedvencem ez a mű, imádom a zenéit és az egész történet számomra lebilincselő. Kislány koromban csak néhány ilyen anime volt meg kazettán és a nyári szünetben a Nausicaat majdnem minden nap megnéztem.

1.Howl no Ugoku Shiro(A vándorló palota)
Gyerekkorom legnagyobb kedvence ez a Miyazaki mozi és később olvasmányként is magával ragadott. Ez is megvolt kazettán, felváltva néztem a Nausicaa-val. xD
Sophie egy kalapboltban dolgozik. Egy napon katonák kötnek bele és egy nagyon helyes szőke férfi siet a segítségére( Howl gondolom sok mindenki szívét megdobogtatta még Sophieén kívül) és a levegőbe emeli a lányt, elrepülnek a katonák elől.Ezután egy este különös vendég jön a kalapboltba. Sophie épp bezárta az üzletet és ki akarja tessékelni a nőt, akiről kiderül, hogy a Puszták boszorkánya. Elátkozza a lányt, aki vénasszonnyá változik és elmenekül otthonról, mert nem szeretné, hogy így lássák. Útja során belebotlik Howl, a varázsló vándorló palotájába és ott marad takarítónőnek. Sophie közben megismeri Howlt és a palota többi lakóját, feltárja Howl múltját és titkát. Próbálja humorosan felfogni a helyzetét, de nem tudja megtörni az őt sújtó átkot és az sem segít neki, hogy beleszeret a varázslóba. A történet nagyon aranyos, érdekes és izgalmas. Nem csak kislányként tudtam élvezni, a mai napig szívesen megnézem. A könyvet is nagyon ajánlom elolvasni, mert van benne jó néhány apró részlet, ami kiegészíti a mozit és sok mindenre fény derül, amire az animáció során nem volt idő. Érdekelne benneteket esetleg egy összehasonlító cikk a könyvről és a moziról? :)


+1 Da Yu Hai Tang(A hegyek és vizek könyve)
Ez azért lett csak egy plusz ajánlóként feltüntetve, mert kínai alkotás, de szerintem annyira jó, hogy érdemes itt megemlíteni. Chun egy mennybéli lány, akit a szertartás szerint 16 éves korában leküldenek az emberek világába delfin formájában, ám ott egy Kun nevű fiúval találkozik, aki a saját élete feláldozásával megmenti a lányt. Chun próbálja feltámasztani a fiút, hogy köszönetet mondhasson neki, ám emiatt rengeteg szabályt meg kell szegnie. A történet nagyon szép, ahogy a grafika is, a szereplők szerethetőek és igazán szomorú Chun küszködését látni. Mindenképpen érdemes megnézni. :)



Köszönöm a figyelmet!

3 megjegyzés:

  1. A Koe no Katachi nagy kedvencem. Nagyon jól bemutatta az iskolások viszonyulását a számukra idegen helyzet felé, illetve az egymásra mutogatást, az elfordulást, a kis csoportok gyors változása a legkisebb külső hatásra is.
    Személyiségfejlődés a főszereplőnél egész jól végig követhető, illetve a harca önmagával.
    Kicsit a vége klisés és kiszámítható volt. Nishimiya a végén teljesen logikátlan lépése nem volt megmagyarázva a filmben, nem tudom a mangában hogyan volt, de a filmben nem volt semmi ilyenre utaló jel kimondottan.
    A film második felében lévő baráti körök is jól megfigyelhetők, hogy hogyan változik meg az első, külső hatásra törékeny banda az érettebb csapat esetében mennyivel stabilabb.

    A Vándorló Palota volt az első Studio Ghibli film, amit láttam, azt hiszem még animékről se tudtam, amikor láttam, nagy kedvencem volt. Első nézéskor még viszonylag gyerek voltam és fel sem fogtam a leányzó átkának a gyengéjét, és hogy mitől is függött a kinézetének változása, később ez persze már egyértelműbb volt.
    Személyiségfejlődés itt kevésbé mondható el, inkább egy szerelmi szál kibontakozását lehet látni. De így is nagyon jó és látványos a világa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de egyben nagyon durva ebbe belegondolni. Sajnos a való életben is van ilyen. :/ A mangában érződött, mert állandó bűntudata volt, hogy az emberek terhére van és az anyja is sokkal gonoszabb volt vele. Állandóan ordibált vele és nem volt hajlandó jelelni neki és Nishimiyának is beszélnie kellett jelelés helyett. A nagymama halála is közre játszhatott, mert igaz, hogy Yuzunak volt vele jobb kapcsolata, de ő teremtett békét a lánya és az unokái között.
      De alapvetően a film is jól össze lett rakva.

      Nekem a Chihiro volt az első, de valahogy sosem voltam érte odáig. A vándorló palota volt a második,de örökké a szívem csücske marad. Régen az M1-en adták ezeket péntek esténként 9-től és felvettem őket videó kazettára és másnap megnéztem, mert még kicsi voltam és féltem a filmekben lévő lényektől. xD
      Szerintem Sophie sokat fejlődik és Howl is. Bár lehet, hogy a könyv árnyaltabban adja vissza őket és ezért érzem így.

      Törlés
    2. Sophie csak jobban megérti Howl helyzetét, hisz semmit nem tud róla.
      Howl meg csak elkezd megbízni Sophie-ban, ami egyrészt húzza oda hozzá, de taszítja is, mert nem akarja belekeverni.
      Személyiségfejlődés tehát nem történik tényleges formában.

      Törlés