Ez a befejezése a 3 részes cikksorozatomnak. Ebben a bejegyzésben is olyan animékről olvashattok, amik számomra meghatóak voltak, esetleg el is pityeredtem rajtuk. Igaz, hogy vannak hírhedten szomorú animék, amik azért nem kerültek fel a listára, mert egyszerűen nem néztem meg őket. Van, ami egyszerűen csak nem tudott meghatni és van, amit nem bírtam végig nézni. Természetesen ez a lista is teljesen szubjektív lesz.
Ismét csak ABC sorrendben fogok haladni és 1-5-ig terjedő skálán fogom pontozni azt, hogy mennyire volt könnyfakasztó számomra az adott mű.
Orange
Főhősnőnk egy nap egy különös levelet talál a postaládában. 10 évvel későbbi énjétől kap utasításokat arra, hogy megmentse az új diák életét. Az anime nagyon érdekes fordulatokat vesz és igazán szomorú tud lenni. Igaz, hogy nem sírtam rajta, de a keserédes hangulata miatt szerintem elfér ezen a listán. Csodás történet a barátságról, szerelemről, az önfeláldozásról és az emberi kapcsolatok alakulásáról és alakíthatóságáról.
Szomorúsági fok: 2,5
Phatnom: Requiem fot the Phantom
Történet egy bérgyilkos párosról, akik nem mindennapi küzdelmeken mennek keresztül viszontagságokkal teli életük során. Főszereplőnk Zwei ugyanis egy átlagos férfi volt, amikor egy ismeretlen szobában ébred, ahol rátámad egy maszkos nő. Végül sikerül elmenekülnie és lefegyvereznie a nőt, de megölni már nem tudja. Kiderül, hogy ez csak egy teszt volt, amit a férfi sikeresen teljesített. Elkezdődik hát a bérgyilkossá képzése és ezzel együtt a vérrel és halállal kikövezett út követése. Az anime izgalmas, de nagyon sötét a hangulata. Tipikusan olyan alkotás, amit végig nézvén az ember csak ül és meredten bámul maga elé, miközben elgondolkodik mindenfélén.
Szomorúsági fok: 4
Shigatsu wa Kimi no Uso
Ez az anime elsőre vidámnak tűnik, könnyed, zenés darabot sejtet. De a szokásos zenés, shoujo anime helyett valami teljesen mást kapunk. A mű tele van érzelmekkel, traumákkal, megismerhetjük a szereplők múltját, azokat a dolgokat és célokat, amik megmozgatják és hajtják őket előre. A vége pedig... Ha valaki nem spoilerezte volna le nekem, akkor tuti,hogy végig bőgöm az egészet, de még a végkifejlet tudatában is elmorzsoltam 1-2 könnycseppet.
Szomorúsági fok: 4,5
Tasogare Otome x Amnesia
Ez a kissé könyedebb horror anime egy szellem lányról szól, aki egy középiskolában kísért. Egy napon meglátja őt egy fiú és itt kezdődik a közös történetük. Yuuko ezután kísérteni kezdi Teiichit, aki ennek apropóján megalapít az iskolában egy paranormális dolgokkal foglalkozó klubot. A két főhős végére jár a pletykáknak, segít azokon, akiket tényleg valami természet feletti lény üldöz és közben egyre több minden derül ki Yuukoról és a múltjáról. Hogyan halt meg? Miért kísért? Elég meredek történet... Személy szerint nagyon szeretem Yuuko karakterét, mert amikor először néztem, akkor nagyon át tudtam érezni a magányát. Talán ezért hatott meg ennyire az, ami vele történt.
Szomorúsági fok: 3,5
Violet Evergarden
Violet egy élő fegyver volt csupán egy háborúban, semmi több. Miután mindkét kezét elvesztette, leszerelték és valami új dolog után kell néznie. Ekkor talál rá a CH Postahivatalra, ahol Marionettek dolgoznak. Ezek olyan emberek, akik segítenek levelet fogalmazni és írni az embereknek, gyorsgépeléssel egybekötve. Violt is Marionettnek akar állni, azonban meg kell ismernie az emberi érzéseket, önmagát és a világot. Rengeteg új dolgot ismer meg azután, hogy megszűnt élő fegyvernek lenni. De a "Szeretlek" szó megfejtése nem is olyan egyszerű... Ez az anime néha annyira szomorú volt számomra, hogy heteket hagytam ki két rész között, mire újra összegyűjtöttem a lelki erőmet, hogy megnézzek egy részt.
Szomorúsági fok: 5

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése