Stormdancer -Vihartáncos (A lótusz háborúja 1.kötet)

Adatlap:

Év: 2014
Oldalak száma: 497
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Író: Jay Kristoff
Műfaj: akció, fantasy, kaland, dráma, harcművészet, steampunk, samurai, tragédia, alternatív világ, robot, felnőtté válás, természetfeletti, youkai, történelmi, isten .

Ezt a csodás könyvet nemrég kaptam ajándékba. Bevallom, félve kezdtem el olvasni, hisz egy steampunk Japán történetet nagyon jól és nagyon rosszul is meg lehet írni. Szerencsére ez az előbbire sikerült és minden kétségem elszállt, amikor mélyebben belevetettem magam ebbe az izgalmas és elragadó történetbe.
Remélem nem fog benneteket zavarni, de mostantól könyvekről is írok. Persze csak olyanokról, amik valamilyen módok kapcsolódnak a japán és egyéb keleti kultúrákhoz.Nos, vágjunk is bele!

Ezt a cikket egy régi, elhagyatott blogomról hoztam át ide, mert szerintem egészen jól sikerült és úgy gondoltam, hogy megosztom itt is. :)

Virágzó lótusz, haldokló föld

Történetünk egy feudális Japánban veszi kezdetét, pontosabban a Shima-szigeteken, amit 4 nagy klán ural. A Tigris(Tora), Róka(Kitsune), Sárkány (Ryuu), Főnix (Fushicho).Ezek mind egy óriási céh, a Lótusz irányítása alatt vannak. Nem hiába ez a neve ennek az impozáns céhnek, hisz az ország a lótusz növényből él. Ez a virág élteti azokat az óriási gépeket, amelyeken az emberek repülnek, vagy épp a Műszakiak különös "bőrét", amely azt a célt szolgálja, hogy soha ne érintkezzenek a külvilággal. A veres lótusznak nevezett növényből nyernek drogot, amelyet pipába szívva fogyasztanak vagy mérget, ami hamar végez áldozatával.
Viszont ennek a nagy fejlettségnek ára van. A lótusz mérges gyökere elpusztítja a földeket, átható bűze és a belőle készült üzemanyag, a chi(japánul vért jelent) beszennyezi a levegőt és erre még a rengeteg mérges gőzt kibocsátó gép is rátesz egy lapáttal. Habár a talajpusztulást próbálják egy inochi(japánul élet) nevű anyaggal megakadályozni vagy legalábbis lelassítani, de mind hiába. A mérgezés olyan fokú, hogy szinte minden állatfaj kipusztult már, bár ebben a vadászok is nagy szerepet játszottak. A régi, hatalmas youkai szellemek is rég elhaltak vagy visszatértek a világukba. A vizek bűzösek és szennyezettek, feketék, az eső savas és feketén hullik alá. Légzőmaszk nélkül az emberek tüdőrákot kapnak, védőszemüveg nélkül pedig kisül az ember retinája, olyan nagy fokú a napsugárzás, az ég pedig vér vörös, a nép nyomorog.
Egy ilyen tájat fest le nekünk Jay Kristoff rengeteg szerkezettel megspékelve; vassamuraiokat, akik láncfűrészes katanával harcolnak vagy éppen motoros riksákat.

Vadássz a lehetetlenre!

Főhősünk Yukiko egy 16 éves lány, aki a Kitsune (róka) klán tagja. Ezt nem is nagyon titkolhatja, hisz minden klántag rátetováltatja karjára saját védőállatát. Természetesen Yukiko karját egy gyönyörűen kivitelezett 9 farkú róka díszíti. Apja a shogun szolgálatában álló vadász, kit Fekete Rókának neveznek. Egy hős, kinek kezétől hullott el az utolsó fekete youkai is. Azonban a családjuk csak erre a 2 főre redukálódott, az anyja elhagyta őket, az ikertestvére pedig meghalt.
Apja, Masaru bánatát a lumpolásba és a lótusz kábító hatásába fojtotta, így Yukiko nem ápol valami fényes kapcsolatot az állandóan részeg, beszívott, verekedős apjával.
Egy nap azonban Yukiko kap egy levelet a shoguntól, hogy vadászatra küldi őket, de nem akármilyen állat nyomába! Látomása volt, hogy egy hatalmas arashitora (=vihartigris) szeli át az Ishi-hegységet és ő rajta lovagolva igázza le a rég gyűlölt ellenséget, akikkel régóta folyik a véres háború nem is sejtetve az emberekkel, hogy ez nem csupán egy háború. A véres lótuszt táplálni kell...
Így aztán felkerekednek egy Vihargyermeknek nevezett repülő hajóval, hogy megkeressék a legendás állatot. Persze a legénység nagy része kételkedik és félti életét. Sokan a reményt is feladták, hisz ha üres kézzel térnek vissza, a shogun megöleti őket.

Lehetetlenek nem léteznek

Hamar kiderül azonban, hogy az arashitora nem csak egy dajka mese. Masaru és társai megkísérlik elfogni az óriási lényt, aki igencsak intelligensnek bizonyul. Legalábbis Yukiko számára. A lánynak egy különös adottsága van, az Észlelés. Ami annyit tesz, hogy képes behatolni bármi élőnek a gondolataiba és ott elbeszélgetni vele, érzelmeket átvenni és átadni. Ezt azonban titkolni a kell, hisz hamar megégetnék máglyán ha ez kiderülne. Természetesen az arashitora elméjébe is befurakszik.
A vihartigrist végül elfogják, ám a hajó nagyon lepusztult állapotban van és a vihar, amibe belekerültek is ront a helyzeten. Masaru az altatásban lévő jószág evező tollait levágja, hogy ezzel megtörje, ám csak féktelen haragra gerjeszti vele a már egyébként is pattanásig feszült állatot.
Az éjszaka során a villám belecsap a hajóba és az lángra kap. Mindenki fejvesztve menekül a mentő hajóba, míg a legendás lény a ketrecébe rekedve zuhan a hajóval. Yukiko ekkor elhagyja a mentőhajót és az arashitora segítségére siet, akinek a hátába kapaszkodva zuhannak a mélybe.

Kalandos visszatérés

Yukiko a megsebzett szárnyú arashitorával összebarátkozik az Észlelésnek köszönhetően és megpróbálnak visszajutni Yukiko hazájába. Ám eközben rengeteg kihívással kell szembe nézniük, mint például az esők, a hideg, az éhezés és a youkaiok támadása vagy épp Kin érkezése, aki végül az ő oldalukra áll. Közben összefutnak a Kage-val, (japánul = árnyék) akik egy lázadó csoport. Felgyújtják a lótuszföldeket és Yoromito shogun halálát akarják. Yukiko szövetkezik velük, miután megtudja a sokkoló igazságot az anyjáról.
Yukiko élete új irányt vesz, célja, hogy megölje a shogunt és összezúzza a Lótusz céhet. Végül visszatér az arashitora hátán, akit a gyerekkori kiskutyája, Buuru után nevezett el. A nép ünnepli a lányt és vihartáncosnak hívják. Yoromito pedig megbízza Yukikot, hogy tanítsa be Buurut, hogy később ő is megülhesse egy nagyszabású rendezvény keretein belül. Eközben a háttérben mennek az ármánykodások, a cselszövés és a felségárulás tervezése és Masaru kiszabadításának szervezése a börtönből. Itt senki sem az, akinek látszik és akinek mutatja magát. Az árulás gyökere egészen a shogun közvetlen közeléig elér, olyanok akarják a vesztét, akikről nem is gondolnánk.
Sajnos semmi sem úgy alakul, ahogy azt tervezték, a felségárulás kiderül és Yukiko veszélybe kerül, ám még nincs minden veszve! Vajon sikerül hősnőnknek kiszabadítani apját, megölni Yoromitot és végre elrepülhet a messzeségbe a megtépázott szárnyú Buuru hátán? Nos, ezekre a kérdésekre is megkaphatjátok a választ, ha elolvassátok ezt a remek könyvet! :)

Karakterek

Ezeket fontos kiemelnem, hisz nagyon érdekes és meghatározó jellemekkel találkozhatunk a könyvben. Ott van például Yukiko, aki egy igazán erős hősnő. Folyamatos jellemfejlődésen megy keresztül, amit persze Buuru is elősegít. Az ő kapcsolatuk nagyon furcsa és mély. Csak fejben beszélgetnek, de lassan elméjük eggyé válik és átvesznek egymástól dolgokat. Buuru képes higgadtan gondolkodni és olyan összefüggéseket meglátni, amiket addig nem. Míg Yukiko vadabb, megfontolatlanabb és erőszakosabb lesz.
Testvérként tekintenek egymásra és valami különös kapcsolat húzódik közöttük.
Masaru is érdekes karakter, habár eleinte csak a tékozló apát látjuk benne, de tartogat ő még egészen az utolsó fejezetekig meglepetéseket.
Akit fontos még, hogy megemlítsek, az Yoromito. Eleinte még nem is tűnt annyira kegyetlen és szörnyű embernek, ám hamar kiderül, hogy ő maga a megtestesült gonoszság. Szinte már tébolyult, önző, fellengzős és nem érdekli senki és semmi önmagán és  a hatalomfitogtatásán kívül. Egy igazi vérbeli negatív karakter. A könyv vége felé már olyan szinten megutáltam, hogy még én is belerúgtam volna egyet, ha tehetném.

Összegzés

Hatalmas csalódás volt, persze jó értelemben. Nagyon izgalmas, néha el sem olvastam a leíró részeket, hanem az érdekesebb párbeszédekre ugrottam át, hogy megtudjam mi történik Yukikoval vagy a többi szereplővel és csak utána mentem vissza a leíráshoz. Mert sok párbeszédes rész van benne. Ami nem zavaró, sőt általában azokból derülnek ki a dolgok.
Ezen kívül mintha némi animés beütést éreztem volna a történetvezetésben. Nem lineárisan haladt előre, hanem ugrált a különböző idősíkok között. A régmúlt, a közeli múlt és a jelen között. Teljesen követhető volt és így izgalmasabb és érdekesebb is.
Az is nagyon tetszett,hogy az író milyen szépen visszaadta a japán legendákat, a különböző istenségeket és szellemeket, de még a ruházatot, a fegyvereket és egyéb szavakat is. Egy jól összegyúrt, átgondolt történet ez.
Ezenkívül meg kell említenem a fordítást is. Óriási csillagos 5 a kiadónak, hisz nem csak hogy nem fordítottak le japán szavakat, neveket (amiket előszeretettel leszoktak és idegesítően bizarrá válik a dolog), de legnagyobb örömömre nem fonetikusan írták le ezeket. Például Masarut nem Maszarunak, az inochit pedig nem inocsinek írták. De ez a szavak 99%-val így volt. És ez nagyon tetszett. Lehet erre csak én figyelek, de ki tudnék ugrani az ablakon, mikor a könyvekbe a japán neveket/szavakat fonetikusan írják le.
Viszont az kicsit fura volt, hogy a fejezet címeknél a betűkről néha lemaradt itt-ott az ékezet. Ami lehet magának a betűtípusnak is betudni, hisz nem mindenhol támogatja az ékezeteket, de akkor erre meg figyelni kell. Ezt a kis szépséghibát leszámítva nem nagyon tudok más negatívumot mondani.
A borító pedig maga a gyönyörűség! Hatalmas taps a művésznek, aki rajzolta.

Szóval ez egy remek, izgalmas könyv érdekes alapkoncepcióval és rengeteg kalanddal, érzelemmel.
Mindenkinek ajánlom. Különösebben nem is kell hozzá ismerni a japán kifejezéseket és történelmet, hisz mindent szépen leír, a szószedet is segítségünkre lehet ebben.
Ez a jó hosszúra nyúlt cikk is mutatja, hogy mennyi mindennel állunk szemben a könyv elolvasása során, pedig igyekeztem tömören összefoglalni a lényeget, de nem sikerült, mert vissza akartam adni a könyv nagyszerűségét.

Remélem hamar jön a 2. kötet, én már nagyon várom! :) Jó olvasást! ^_^