2018. március 12., hétfő

PlayIT pro kontra, avagy miért nem mentem idén?

A PlayIT Show a Budapest Game Show, Magyarország első valódi játékos expójának jogutódja, amely évente kétszer Budapesten, és több vidéki nagyvárosban kerül megszervezésre.Az első PlayIT-t 2011 decemberében rendezték meg és azóta évről évre népszerűbb.
A színes programok mellett rengeteg új kütyüt kipróbálhatnak az érdeklődők,lehetőség nyílik a kedvenc Youtubereinkkel való találkozásra és természetesen beszerezhető rengeteg játék és gamer cucc. 

Ez mind jól hangzik és nagy részük tényleg szuper is lenne, de úgy érzetem írnom kell erről egy cikket.Az első személyes élményem a rendezvénnyel 2016-ban következett be, Debrecenben a Főnix Csarnokban. Talán az újdonsága miatt, vagy mert tényleg nagyon jól meg volt szervezve, de ez a PlayIT hatalmas élményt nyújtott számomra. Annak ellenére,hogy nem vagyok gamer. Igen, jól olvastad. De akkor mit kerestem ott? Egyrészt azért mentem el,mert olyan kevés hasonló rendezvényre van lehetőségem eljutni, hogy nem hagyhattam ki. Másrészt azért, mert nem játszom semmivel, még valamennyire ismerem a játékokat. Ha az ember barátja kocka, akkor sok minden ráragad a fandomjából.

Plusz a játékok mellett rengeteg egyéb alkotásnak is helyet szorítanak(pl. Trónok harca) és engem cosplayerként is vonzott a rendezvény.Igaz, az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy megyünk, szóval odaillő kosztümre nem volt időm. Úgyhogy előkaptam egy régi animés, de vállalható cpmet és azt vittem ki a rendezvényre. Ennek ellenére is rengetegen jöttek oda hozzám fotót kérni és nagyon sok kedves emberrel találkoztam.
Megdöbbentett a rendezvény monumentalitása, bár a Főnixben el is vártam, hogy nagy durranás legyen.A barátom rengeteg játékot és fancuccot vett és még én is találtam pár apróságot, amiket megvettem magamnak.
A színpadi programok és a közönséget is bevonó foglalkozások nagyon tetszettek, még akkor is kaptak a jelentkezők valami kis apróságot, ha nem jól válaszoltak a kérdésre. A rengeteg kipróbálható játék és elektronikai eszköz pedig páratlan élményt nyújtottak. Versenyekre is nyílik lehetőség, például tavaly a barátom nyert a LoL-os versenyen egy kis figurát.
A következő évire jobban felkészültem, tudatosan leültem cosplayt csinálni a rendezvény előtt. Egy original faunt vittem ki, ami szintén sikeres volt. Ami kicsit bántott, hogy nem volt cosplay verseny, pedig előző évben még szerveztek. Átváltottak cosplay showra, amin csak a meghívott cosplayerek szerepelhetnek. Itt térnék rá azokra a dolgokra, amik miatt az idei PlayIT-ra már nem mentünk el.

Voltak személyes okaim és le is betegedtem, de mindezek mellett is akadt jó néhány tényező, amik miatt nem volt kedvünk elmenni a vasárnap megtartott rendezvényre.
Aki nem szereti a nagy tömeget, annak nem valók az ilyen események. Engem különösebben nem zavar, ha sokan vagyunk egy rendezvényen, de a közönség összetétele fontos tényező. A PlayIT célközönségének életkora egyre alacsonyabbra tehető és ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem azzal kellett volna szembesülnöm, hogy a 12 évesek rajtam átgázolva rohannak be, csakhogy 2 másodperccel hamarabb kockulhassanak a kitett eszközökön. Szépen kértem őket, hogy ne lökdössenek és tapossanak a lábamra, mert azzal nem jutnak be hamarabb az épületbe. Ráadásul cosplayben voltam és féltettem, mert nem érdekelte őket, hogy esetleg tönkre tehetik a munkám.
Arról nem is beszélve, hogy a játékokhoz,kütyükhöz az ember oda se férhet. Akár egy órára is elfoglalják és ha szépen megkérjük őket, hogy engedjék át nekünk is, akkor jön anyuci és felháborodva oktat ki sarja mindenhatóságáról.
A különböző eszközök, játékok előtt pedig néha akkora sor áll emiatt, hogy inkább meg sem kockáztatjuk azt, hogy beálljunk a végére. Semmi bajom nincs azzal, hogy ki kell várni a soromat, de lehetne egy időkorlát, mert mi is kifizettük a jegyet és ugyanannyi jogunk van kipróbálni a dolgokat, mint bárkinek a rendezvényen.A szervezők erre szerintem jobban odafigyelhetnének.
A másik zavaró dolog az volt, hogy semmibe nem nézik a cosplayereket. Conon is vigyázva kell mászkálni a tömegben, de itt löknek fel, nekimennek a fegyverednek, vagy éppen szó nélkül kikapják a kezedből és elkezdenek vele hadonászni. Amikor pata van rajtad és csak a lábfejeden van az összes egyensúlyod a bunkó,lökdösődős kamaszok nem a legjobb közönség, amiben elvegyülhetsz.
A tavalyin volt egy rossz élményem is, amikor a lelátón megpihenve(vélhetően egy anyuka vagy kísérő) csúnyán nézett rám és egy másik cosplayerre és jó hangosan mondta a mellette ülőnek, hogy "Ezek hogy néznek ki..." a folytatást inkább nem váruk meg, ott hagytuk.
Igaz, hogy tavaly volt Debrecenben PlayIT Rouge,azaz csak 18 éven felülieket engedtek be(elvileg). Sajnos a buszok miatt nem tudtunk volna maradni, ezért ezt ki kellett hagynunk és kínlódni a gyerekzsúron.
A videósok dedikálása pedig külön tortúra. Egyik sem érdekelt annyira, hogy miattuk 2 órán keresztül tolongjak a neveletlen, anyuci kisfiai között. És ha már róluk is szó esett, akkor had jegyezzem meg, hogy nem egy eldobált Collector's(10.990 Ft) jegyet találtunk. A legmegdöbbentőbb mégis az, hogy rengeteg 10-12 éves járkál újonnan vett gamer eszközökkel, amik minimum a 30 ezret ütik. Arról nem is beszélve, hogy úgy veszik a +18-as játékokat, mint a cukrot. És ha egy önérzetesebb eladó nem akarja kiadni nekik, akkor anyuka jön és megveszi. Végül is csak poénból van rajta egy rohadt nagy 18-as vagy 16-os karika a dobozon... Bár lehet, hogy idén változott a dolog, tavaly pedig a Rouge miatt nem volt sok az ilyen játék, de 2016-ban sok ilyen vételnek szemtanúja voltam.

Lenne még pár zavaró apróság, de nem akarom nagyon lehúzni a rendezvényt, mert alapvetően a szervezés viszonylag  jó(bár a MasterCard kuponokkal néha bajban vannak a segítők) és évről évre több és színvonalasabb program vár ránk.Főleg a neveletlen 12 évesek és azok óriási létszáma volt az indok arra, hogy idén nem volt kedvünk ellátogatni az eseményre.
Ezek azonban csak az én tapasztalataim,minden ember másként éli meg a dolgokat. Lehet, hogy ez a kihagyás most jót tesz és jövőre újult lendülettel indulunk neki a PlayIT-nek. :)

Köszönöm a figyelmet!

Forrás: playit.hu

6 megjegyzés:

  1. Ahoy!
    Az én párom is gemerkedik, aztán próbál engem is beletanítani, mondjuk szeretem én is a játékokat, csak az a baj, hogy egyedül sokkal jobban szeretek játszani, mert ha hibázom is max röhögök magamon, de ha monjduk lol vagy dota 2 máris ott a kezdők bénasázás, és az, hogy mindent elrontok nem vicces hanem már idegesítő. XDD Plusz annyira nem bírom megszokni ott a felülnézetet, hogy eltévedek és azt se tudom, hogy hol vagyok. XDD Sose gondoltunk még arra, hogy elmenjünk erre a rendezvényre, de érdekes volt róla olvasni. :D
    (Mondjuk én a Főnixből nagyon hiányolom azt, hogy lehívják az Operettszínházat, pedig a Rómeó és Júliát és a Mozart!-ot ennek köszönhetően láttam. :3 )

    Moro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yo!
      Hát ha mi elkezdenénk együtt lolozni tuti tönkre menne a párkapcsolatunk. xD Egyszer szerintem mindenképp érdemes ellátogatni, annyit megér.
      (Debrecen közeli vagy? :O )

      Törlés
    2. Hát, igen, nekünk is kicsit problémás volt amikor először loloztam... :D XDD
      Konkrétan ebben a városban rontom a levegőt ezer éve. :D XD

      Törlés
    3. Képzelem. xD
      Na. :D Nem nagyon olvastam még debreceni blogját. :D Én mellette lakom kb. 12-14 km-re.

      Törlés
    4. No, akkor szomszédok vagyunk! :D

      Törlés